Agykirály logikai verseny

Matematika szakos tanárként szerencsére rengeteg olyan diákkal találkoztam már, akiknek kiemelkedő a problémamegoldó képessége. Számukra szerveztem ezt a logikai versenyt, melynek feladatai csupán minimális, harmadik évfolyamnak megfelelő matematikai tudást igényelt, ellenben elengedhetetlen volt a jó kombináló készség, a kreativitás, a gyors gondolkodás és lényeglátás.

 

Két fős csapatok mérhették össze tudásukat éspedig két kategóriában: 5-6. évfolyamosok és 7-8. évfolyamosok. Ennek megfelelően a megoldandó feladatok is eltértek nehézségi szintjükben.

 

Agykirály logikai verseny

 

„Bemelegítésnek” ún. logosztori-típusú összetett feladatokkal birkóztak meg a gyerekek, ahol is különböző állítások alapján kellett kitalálni a szintén összetett megoldást. 

 

A szudokuhoz hasonló Minuplu játékban a négy alapműveletet kellett fejben összekapcsolniuk az ismert négyzetes játék egy-két szabályával. Kiváló agytorna!

 

Ezt követően a gyerekek az informatika termekben számítógépnél oldottak meg két különböző jellegű olyan feladványt, melyek ugyan csupán egyszerű szabályokat, viszont igen erős koncentrálást és különösen jó kombinációs képességet követeltek. Ráadásul mindezt időre! Az egyik a japán hídépítő (Hashirowakero) játék, a másik feladat pedig a matematikában ismert ún. négyszín-tétel online változata. Szuper észkerék-olajozó J

 

Ezután egy gráfelméleti problémát, nevezetesen az Euler-tételt jártuk körbe, természetesen játékos köntösbe bújtatva.

 

Levezetőnek a párok egy-egy gondolkodtató, ravasz feladatot kaptak.

 

A versenyt több minden nehezítette. Egyrészt a feladatokhoz végig kitartóan kellett koncentrálni, különben elvesztették volna az eredményhez vezető fonalat. Másrészt minden egyes feladatot egy meghatározott szintidőn belül kellett megoldaniuk, méghozzá versenyben a többi párral. Sőt, a feladványok nagy részéhez a gyerekeknek bizonyos szabályokat kellett pillanatok alatt megérteniük és azonnal alkalmazniuk. Ráadásul több mint 100 percig tartott az agyak küzdelme!

 

Prezentáción szemléltettem a feladatokat, a hozzájuk tartozó szabályokat és a megoldásokat. Aki szeretné, az itt látható diákon megtekinthetik és megoldhatják a feladványokat.

 

Agykirály logikai verseny

 

Nagyon jólesett, hogy a gyerekeknek tetszettek a feladatok, érdekesnek találták őket. Jópáran közülük utólag is építették a virtuális hidakat és színezték a régiókat a számítógépükön.

 

Utólag is gratulálunk minden versenyzőnek, mert minden energiájukat beleadták a nem is olyan egyszerű feladatok megoldásába!  Öröm volt nézni a párokat, ahogy buzgón küzdöttek az Agykirály szellemi tornán!

 

A gyerekek lelkesedése a jövőben is inspirálni fog egy újabb megmérettetés kifundálásához.

 

Minkét kategóriában a negyedik helyezett a négyszíntételhez fűződő ajándékot kapott, az első három helyezett pedig a verseny ihlette, agytekervényeket megmozgató logikai játékokat nyert a Smart Games-től.

 

Íme a nevük:

 

5-6. évfolyamon

IV. : Barna Tamara, Kovács Gyöngyvér, Franyó Emma
III.: Tiger Noémi, Szilágyi Nikoletta
II.: Mosoni Brúnó, Szűcs Olivér
I.: Palotás Bálint, Mogyorósi Bendegúz

 

7-8. évfolyamon

IV.: Mosoni Aliz, Sárdy Kata
III.: Papp Virág, Bereczky Zsolt
II.: Vörhendi Barbara, Körtvélyesi Tamás
I.: Szóráth Blanka, Töreky Borbála

 

A szoros küzdelemben igazán eredményesek voltak a többiek is:

Meixner István,  Radnó Balázs, Szigethi Olivér, Varga-Vallyon Máté, Takács Emese, Székely Lilla, Morán Raul, Szöllősy Bálint, Boldog Sára, Cozmei Anna, Bálint Péter, Zsengellér Dániel, Puskás Beatrix, Boros Szilárd

Köszönetet szeretnék mondani Csuhai Piroskának és Tóthfalusiné File Csengének a verseny lebonyolításában adott segítségükért és Tóth Sándornak az emléklapok kinyomtatásáért.

 

Agykirály PowerPoint >>

 

Galéria >>

Vörös Zsuzsanna

szervező